Üdv mindenkinek!
Arra gondoltam, hogy elkészítem kis hazánk térképét VFR formában, azaz a valóságnak megfelel? képeket alkalmazva. Az adatokat az MS Bing MAP serverér?l szerzem be hozzá, mivel ez a legjobb min?ség?. Így egy egységes sceneryt tudunk majd használni a késöbbi fejlesztésekhez.
Elösször tesztelés céljábol lakhelyemet, azaz Szombathelyt készítem el, utána pedig jön, Sármellék, Pécs (kivételessen Google Mapsot kap, mivel ez még nincs feldolgozva az MS-nél), és Debrecen, a kiválló reptérek elötti tisztelet miatt is, nameg az élmény fokozása miatt is.

Az Image Scenery az FSX-hez fog készülni, remélem lesz rá igény, ugyanis a terveim között szerepel, hogy egész Magyaroszág területét elkészítsem, persze apránként, elöbb a megyeszékhelyeket csinálom meg, utána jönnek a városok, falvak, majd a legvévégén a mez?k, erd?k. Persze kérésre priorizálom a listát, például ha valaki a saját települését szeretné VFR-ben viszontlátni, akkor az itt jelezve el?térbe fog kerülni, és egyéb elfoglaltságok hiányában pár napon belül már repkedhet is a települése fölött. Továbbá kiemelt helyet kapnak még az esetlegessen készül? repterek és egyébb 3D-s épületek környéke is.
Egyetlen kérdésem lenne a tapasztalt scenery készít?kkel kapcsolatban, az pedig a BGL fájl maximális mérete. Azaz, egy település mehet-e egy BGL fájlba (ez szombathely esetén 450-500 MB lenne), mivel az SDK ugyis cellákra bontja a BGL fájl tartalmát, vagy inkább kisebb ~20MB-os (csak írtam egy számot) méretben legyenek? A sceneryk természetessen GPS pontosak lesznek.
Sajnos technikai okok miatt most nem tudom tesztelni a sceneryt, ezért így képet nem tudok beilleszteni, de remélem, hogy nemsokára újra használatba vehetem az asztali gépemet. Addig is készülnek a VFR sceneryk.
