Kicsit szeretném kiegészíteni az el?z? beírásom, mert egy kicsit elkapkodtam.
Szóval paraméterezés.
Kimondottan FSX-hez készült objektumokat nem lehet paraméterezni, tehát nem lehet olyat csinálni, hogy pl. egy objektum csak akkor rajzolódjon ki ha távolság kevesebb mint 500 méter. A fejleszt?kt?l ezt a lehet?séget ami még megvolt a 9-ben, elvették microsofték. Ez persze azt jelenti elméletben, hogy egy taxilámpa teljesen felesleges módon akár már 10 km-r?l is betölt?dik. Persze, hogy az FSX grafikus motorjában esetleg egy automatikus logika alapján ezt máshogy megoldották-e, azt nem tudom, bár elnézve a siralmas gépigényét élek azzal a gyanúperrel, hogy nem. Ami a jó hír az hogy FS2004-es modellek ugyanúgy m?ködnek FSX alatt. Tehát ha az objektumot úgymond FS2004-hez exportáljuk és paraméterezzük akkor az m?ködik FSX-ben. Tehát elvették az új objektumok esetén, de a régiek m?ködnek. Csak aztán jön a megszokott "DE!". Sajnos olyan objektumok amiken ún. alpha channel vagyis átlátszóságos trükk van, az hibásan jelenik meg az FSX-ben. Ez hosszas dilemmát okozott nekünk.
Ilyenre jó példa a fák. A fák tulajdonképen úgy vannak létrehozva, hogy 2 téglalap egymással a középtengelyük mentén 90 fokban elfordított síklapra egy fa képe van rajzolva. A fa maga látszik, de a fán kívüli rész, a "leveg?" átlátszó. Ezzel nem kell megmodelleznünk minden fát-ágat levelet, hiszen az horribilis mennyiség? polygont eredményezne, egy kisebb erd? lerakása után már a NASA számítógépei is feladnák. Ezzel a módszerrel viszont 4 polygonból (4 db téglalapból) egy optikai csalást felhasználva hozhatunk létre bonyolultnak t?n? objektumokat. A bonyodalmak most kezd?dnek. Ugye a fák általában évszakonként máshogy néznek ki. Ezt normál esetben senki nem veszi észre, de kapásból észrevenné ha télen repülne, a talaj tiszta fehér, a fák meg úgy zöldelnek mint az ?serd?ben. Erre jó a paraméterezés. BE tudjuk állítani, hogy bizonyos évszakban bizonyos textúrával jelenjen meg az objektum. Tehát csak 4 különböz? képet (textúrát) kell csinálnunk. Ez FS2004-ben csodálatosan m?ködik, de mivel átlátszósága van FSX-ben rosszul "látszik át". Viszont ha FSX-es objektumként hozzuk létre akkor jól látszik át, de nem tudjuk paraméterezni és mindig gyönyör? zöld lesz. Ez a 21-es csapdája. Erre a nagyok sem tudtak jó megoldást kitalálni. Nem maradt más mint a fájlokat kicserélgetni amikor az évszak változik. Tehát ha "télen" repülünk akkor mielött még az FSX-et elindítanánk a megfelel? textúra packot kell belerakni a scenery könyvtárba. Erre mondjuk mi egy brilliáns megoldást találtunk ki, hogy egy kicsit megkönnyítsük a felhasználó életét, de most még nem akarom lel?ni a "poént". A v1.00-val meglátjátok.
Próbáltam megsaccolni, hogy Sármelléket kb. mennyi munkával hoztuk létre. Nagy sacc-per-kábé, hangsúlyozom csak az FS9 verziót számolva, kb. 600 munkaóra. De ebben inkább az volt a sok, hogy a technikákra, trükkökre rátaláljunk.
Pécs-pogány ezért is készül sármellékhez képest gyorsan, mivel Sármelléken már sokmindent megtanultunk.